A "mártír" álcája

Azt gondolom mi Nők nagyon szuperek vagyunk az „áldozatosság” fenntartásában. 

Persze a férfiakat sem hagynám ki a sorból, de ők másképpen tudnak áldozatok lenni. 

Nemrégiben az áldozati részeinkről írtam egy rövid kis szösszenetet, most ennek színezetéről írok, amit olyan sokszor tapasztalok környezetemben. 

Az „áldozati személyiségnek” ebből a típusából nehezebb kikecmeregnünk, mivel még csak fel sem merül, hogy áldozatok vagyunk. 

Ugyanis itt egy alázatos, segítőkész álca mögé bújunk, hogy észre se vegyenek minket, csak olyan sokáig játsszuk ezt a szerepet, hogy a végén mi magunk is elhisszük. Amivel egyébként semmi baj nem lenne, ha valójában őszinte lenne. De ez csak olyan, mint a Hófehérke almája. Gyönyörű, érett, kívánatos, de belül rothadt és mérgező, még a készítőjét is megöli.

Pedig az egész olyan csodálatosan és pontosan megkreáltan történik 😊 tulajdonképpen ezét is vagyok „szerelmese ennek a szakmának, az embernek”, mert annyira csodálatos, annyira kreatív, ahogy tulajdonképpen csak túl akarjuk élni a hétköznapjainkat. Na igen, a mai világ a túlélésről szól nagyon sokáig. Amíg az ember meg nem látja az „igazságot”, meg nem tapasztalja Önvalóját, és így az egész univerzumot.

De térjünk vissza…

Általában mindig azzal kezdődik, hogy elkövetünk valamit, ez lehet egy érzés, gondolat, bármi, amivel valakit megbántunk, vagy azt gondoljuk, hogy megbántunk. Vagy lehet sérelmeinkből fakadóan eleve „rossz szándékkal” indulunk neki valaminek, hiszen azt gondoljuk sértett félként erre jogunk van. Aztán megtörténik a cselekvés, lesz egy eredmény, amit vagy mi magunk szégyenlünk meg vagy a környezetünk valóban megbírál (ez a ritkább), és azért, hogy mindezt elkendőzzük, inkább még jobban leszünk szerencsétlenek vagy éppen ájtatosok, de mindenképpen az áldozati arcunk elé a „szolgálatkészség” kendőjét tesszük. És mindezt mindaddig csináljuk, mígnem a személyiségünké válik. Nem kell hosszú időre gondolni, legtöbbször elég 21 nap folyamatosság. És a végén már nem is emlékszünk az eredőre, csak arra, hogy mi ilyenek vagyunk. Kívülről sokszor nagyon jól sikerül az álca, és felszínes emberek el is hiszik az álcánkat, így megússzuk, hogy Önmagunkba nézzünk. Pedig biztosan kapunk jelzéseket. Szeretünk is ezen esetben a „felszínesebb” emberek közelében élni.

Egy idő után aztán mi is elhisszük, hogy szerencsétlenek vagyunk, de tényleg úgy őszintén, és egy idő után valóban azok is leszünk. De mindezt kedvesen és alázatosan. Még a testünk is hozzá változik. Az arcunk, a tartásunk, a hangunk, ahogyan beszélünk.

És ez az ördögi kör mindaddig tart, amíg egy bazi nagy katasztrófa nem történik az életünkben. Persze nem azért, mert ez szükségszerű lenne. Nem. Nem kell katasztrófának történnie. Mert jelzéseket mindig kapunk. A barátainktól, a tanítóinktól, azoktól akik szeretnek és érzik, hogy valami nagyon nincs rendjén velünk…de kapunk, csak éppen nem figyelünk rájuk. Aztán már eleve kerüljük azokat az embereket és helyzeteket amik, vagy akik rákényszerítenének arra, hogy szembenézzünk önvalónkkal és megbocsássuk magunknak azt amit gondolunk, hogy elkövettünk….ami persze csak illúzió.

Az egyetlen kiút az, ha letettük a tudatos élet mellett a voksunkat vagy úgy döntünk, hogy letesszük, és egy őszinte önvizsgálatot tartunk életünkön, életünkben. Azzal, hogy nyitottak vagyunk Önmagunkat másik oldalról is megismerni. És nyitottak vagyunk átmenni a megbocsátásainkon.

Persze sokan azt állítják, hogy Ők már megbocsátottak, és a közönyt választották. De kérem, a közöny nem a megbocsátás!!! De ez másik téma.

Csak maradjunk annál, hogy úgy döntünk végig megyünk a folyamatainkon, vagy legalábbis nyitottak vagyunk elindulni rajta. Itt mindig javaslom a segítőt. Vagy egy trénert vagy egy mentort vagy egy coachot, aki foglalkozik önismerettel, és képes arra, hogy végigvigyen minket addig amíg nyitottak vagyunk menni.

De eljutni eddig nem könnyű. Főleg úgy, hogy véleményem szerint kihalóban vannak az őszinte beszélgetések és az őszinte kapcsolatok.

Szóval, ha azt érzed, hogy Te nagyon szerencsétlen vagy és veled mindig csak rossz történik, hogy veled mindig mindenki kibabrál…. hát akkor biztosan itt az ideje az őszinte önvizsgálatnak, mert mi van, ha mindaz nem is igaz, amit gondolsz, csak egy illúzió? És mi van, ha nem is te vagy az áldozat? Sőt, lehet, hogy Te vagy a támadó? 😊 Na jó, nem feszítem tovább a húrt, mert tudom ez valakinek nagyon sok.

De azért azt ne feledjük el, hogy minden csak nézőpont kérdése, hiszen ugyan az a dolog egy másik nézőpontból teljesen mást jelenthet.

Legyen csodálatos napotok!

DM_Zoé coach

A cikkben tárgyalt témát / problémát nagyon jól lehet menedzselni coaching folyamatokkal.

Ha felkeltettem az érdeklődésedet, mindenképpen keress meg!